A Tantra Templom masszőrei: a Beavatók

A TANTRA MASSZÁZS ÉS TANTRA TEMPLOM SZAKRALITÁSA

Amikor általánosságban masszázsról beszélünk, legtöbbször olyan masszázsformára gondolunk, amely a fizikai test ellazítását, felfrissítését célozza.
A tantrikus masszázs ezzel a masszázsformával
csak alig hasonlítható össze, hiszen benne a fizikai szint csupán eszközként szolgál, amin keresztül átélhetőek az energetikai hatások és a lélekszintű megtapasztalások. Az erotikus megéléseken keresztül egy új dimenzió nyílik meg; lényünk, tudatunk egyre inkább kitágul, és ezáltal egyre jobban kapcsolódunk valódi természetünkhöz.

Ahogyan egyes vendégeink ezt leírták:

„Köszönöm a tegnap estét. Egy új világ kapuján léptem be. Csodálatos élmény volt, és egy nagyon
mély feltöltődés. Nagyon sok érzelmet és mélyre ásott gátlást szabadított fel bennem.”

“Korábban többször előfordult már, hogy egy-egy masszázs után energiákkal feltöltve hagytam el a
szentéjt, hogy meg akarjam váltani a világot. Most nem. Most, amikor kiléptem az ajtón tudtam,
hogy ki vagyok és mire vagyok képes és ami a legfontosabb, hogy tudtam mi a következő egy és
közvetlen lépés, amivel máris egy kicsit jobb leszek, vagy kicsit szebb lesz a világ.”

„A külvilág teljesen eltűnt a semmibe a csodálatos, mélyreható érintéseid hatása alatt. Egy csellónak éreztem magam, amin virtuózan, művészi tökéllyel játszol az érintéseiddel.”

Talán a fentiek alapján is sejthető, hogy ezért a Tantra Templom semmiképpen sem egy masszázsszalonnak tekintendő, amelyben hagyományos értelemben vett masszőrök dolgoznak. Ahhoz, hogy ezek az állapotok hozzáférhetővé váljanak, meg tudjanak nyilvánulni, egy energetikailag
tiszta, szakrális tér szükséges.

A MASSZŐRÖK PAPOKKÁ ÉS PAPNŐKKÉ, BEAVATÓKÁ LÉNYEGÜLNEK ÁT

Ebben a szakrális térben, szentélyben, a masszázst adók is papokká és
papnőkké, beavatókká lényegülnek át. Ez pedig nem, illetve sokkal kisebb mértékben tudna megtörténni akkor, ha a masszőrök nem törekednének az életükben is afelé, hogy ezeket az energetikailag tiszta, magas állapotokat ők maguk is megéljék. Ebből következően mindenki, akitől a Tantra Templomban masszázst kaphatsz, egy Hozzád hasonló kereső, törekvő, aki már több éve járja a tantra és a jóga útját.
Mindannyian folyamatos elméleti képzésben veszünk részt, beavatottak vagyunk különböző ősi tanításokba és hagyományokba (karma jóga, bhakti jóga, tantra jóga, laya jóga, stb.). A tanultakat igyekszünk minél inkább élni is, azaz a tantrikus megközelítés nem csupán és talán mondhatjuk azt is, hogy nem elsősorban a masszázsra koncentrálódik. 

Természetesen mindannyiunknak megvannak a saját, egyéni kihívásai; ugyanakkor mindannyiunkat összeköt a vágy és a törekvés, hogy a mindennapjainkban egyre szélesebb körben alkalmazzuk a tantra és a jóga hagyományának alapvető princípiumait.
Ezt a rendelkezésünkre álló tudást, amely a spirituális utunk során szerzett személyes tapasztalatok és megértések által válik hitelessé, igyekszünk közvetíteni a Tantra Templomban. 

HOGY TÖRTÉNIK A BEAVATÁS?

A „Tantrikus beavatás” szolgáltatásunk  7 lépcsős folyamatában a konkrét, verbális információátadás formájában is megnyilvánul a beavatás, a masszázsok során jellemzően egy sokkal kifinomultabb, szubtilis és rejtélyes módon megy végbe ez a folyamat, aminek eredményeképpen olyan megértésekhez és megélésekhez juthatsz hozzá, amelyek kitágítják a tudatodat, mélyen formálják világlátásodat. A „vivőközeg” pedig az a figyelem, szeretet, empátia és önzetlen nyitottság, amelyekkel tudatosan Feléd fordulunk. Amennyiben Te is nyitott vagy ezeknek az energiáknak a befogadására, ebben a közegben lehetővé válik, hogy a tantrikus masszázs messze meghaladja a fizikai dimenziót.

Ha valahol Te is érzed, hogy az érintés, az erotika túlmutat a fizikai test gyönyörein, és közelebb kell vigyen a Lélekhez, ha Benned is él a vágy, hogy olyat tapasztalj meg, ami túlmutat a hétköznapin, akkor sok-sok szeretettel várunk a Tantra Templomban.
Megtiszteltetés és kegyelem a számunkra, ha Papokként és Papnőkként részt vehetünk abban a folyamatban, amely a tantrikus masszázson keresztül lehetővé teszi a tantrikus misztériumokba való beavatást. 

Masszázsainkról és egyéb beavató programjainkról a SZOLGÁLTATÁSAINK menüpontban olvashatsz részletesebben.
Amennyiben további információt szeretnél kapni, vedd fel velünk a kapcsolatot; telefonon és emailen keresztül is szívesen válaszolunk bármilyen felmerülő kérdésedre.

Szeretettel várunk,
a Tantra Templom csapata